Az omikron mutáció "nem viccel": másfél-három naponta duplázódik az esetszám. Tegyük meg ami tőlünk telik: vegyük fel az oltást és ügyeljünk a kézmosásra és a maszkhordásra a közösségi közlekedésen és a zárt közösségi terekben!
Januárban a Ferihegyi úti Járóbeteg Szakrendelőben regisztráció nélkül lehet oltakozni Rákosmentén. Időpontok a videóban. Köszönet az oltásban résztvevő egészségügyi dolgozóknak és a segítséget nyújtó Járási Hivatal munkatársainak!
Ne feledjük: az omikron mutáció fertőzőképessége minden eddigi mutánsénál magasabb, egészen pontosan másfél-három naponta megduplázódik a fertőzöttek száma. Így hát hiába igaz, hogy az omikrontól kevesebb embernek lehetnek súlyos tünetei, várhatóan összesen sokkal többen lesznek betegek, így a kisebb százalék is leterhelheti az egészségügyi rendszert.
Vegyük fel az oltást!
Halálkormány: 40 ezer fölé emelkedett a koronavírus áldozatainak száma
Orbán és az alkalmatlan kormány teljesen elengedte a járványkezelést. Ennek tragikus eredménye, hogy mára a halottak száma meghaladta a 40 ezret.
Olvasónkat háromszor is megbetegítette a kovid
Háromszor is meg lehet fertőződni, és betegedni is a koronavírustól - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljutott olvasói levélből.
Meg kell állítani Orbánt, fordulatra van szükség a koronavírus-járvány kezelésében!
Csúnyán leszerepelt Orbán és csicskája, Hoppál Péter: a negyedik hullám kára nem csak a vírusban elhunyt pécsiek számában érezhető, hanem abban is, hogy számos nem kovidos baranyai egyszerűen nem jut orvosi ellátáshoz. A TB-t minek fizetjük?