10 nap-10 hely, ahol a Fidesz csúfot űzött a demokráciából

10 nap-10 hely, ahol a Fidesz csúfot űzött a demokráciából

A DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület 10 nap alatt elvitte a demokrácia szó 10 betűjét olyan 10 helyre, ahol Orbánék nevetségesse tették a demokráciát.

A 10 napos ismertető-kampány és 10 betű. Nézzük, melyik helyeket választották a DK-s fiatalok!

D - Karmelita Kolostor

Orbán a várba költözött, "kisebbségi komplexusa kezeléseként a várba költöztették, hogy királynak érezhesse magát a TI adóforintjaitokon" - írja a DEL.

Ha már egyszer odament, elvert 21 milliárdot a felújításra, 3,9 milliárdot magára a költözésre, illetve 1 milliárdért vett műkincseket.
E - Parlament

Mint írják, az a legnagyobb baj a Parlamenttel, hogy nem tölti be a funkcióját. Kövér László csak egy házmester, aki önkényesen tilt és büntet embereket, maga az Országház pedig csak egy fogaskerék az önkény működésében.

M - Lendvay-utcai Fidesz székház

Ez az a hely, ahol százezrek mozdultak meg a kormány agymenései ellen, már évekkel ezelőtt. Itt volt a Netadós tüntetés, és a rabszolgatörvény elleni százezres megmozdulás is.

👉Az ismertető kampány folytatásaként Király Miklós a harmadik betűt vitte el a Fidesz Lendvay-utcai székházához. ✊Több...

Posted by Demokratikus Lendület on Thursday, September 17, 2020

O - CEU

Az egyetem, amit Orbán elüldözött, pedig annak alapítójának köszönhet szinte mindent. Viktor egy politikai játszma érdekében kicsinált egy olyan helyet, ahol rengeteg diák tanulhatott, valódi Nyugati színvonalon.

K - Index

A vámpírkormány legfrissebb olyan ügye, amibe a világsajtó is beleremegett. Övék már az Index is, mint ahogy az Origót is magukévá tették, illetve ahogy megszűntették a Népszabadságot is. Szerintük az Index független maradt, igaz Orbán egyik személyes propagandistája vezeti a lapot.

Az Indexes újságírók ugyanakkor mindenkinek példát mutattak gerincből, helytállásból és abból, hogyan is kell harcolni ez ellen a rendszer ellen. Közösen felálltak, mert ők ebből nem kértek! Példaként szolgálhat mindannyiunk számára.
R - Alkotmánybíróság

Az az intézmény, aminek a végső falnak kellene lennie a demokrácia leépítésének útján, de most minden, csak nem az. A fideszes csicskák magukban is ki tudják a bírákat nevezni, ezzel elvéve az egyetértés szükségét. Pedig pont erről kellene szóljon a demokrácia.

👉Tájékoztató kampányunk az Alkotmánybírósággal folytatódik, ahová Lili vitte el az R-betűt! 👨‍⚖️Az Alkotmánybíróság...

Posted by Demokratikus Lendület on Sunday, September 20, 2020

Á - MTVA 
A "közszolgálati" tévé, aminek csupán az igazat kellene mondania. Ennyi lenne a dolga a tévének, amire évi 100 ezer millió fortintunk megy el. Az évek alatt azonban gyakorlatilag teljes mértékben csupán a fideszes propaganda eszköze lett.
C - SZFE

A Színmű a legfrissebb olyan ügy, ami már szinte a csapból is folyik. Orbánék bedarálnák az összes olyan intézményt, amit nem ők irányítanak, és ez alól már a művészet sem lehet kivétel. Az egyetem polgárai azonban elképesztő helytállásról tesznek bizonyságot, már hosszú hetek óta!

👉A tájékoztató kampány következő helyszíne az SZFE, ahová Bodnár Alex Szilveszter, a DEL alelnöke látogatott el! 🎭A...

Posted by Demokratikus Lendület on Tuesday, September 22, 2020

I - Állami Számvevőszék

Ez a szerv kellene feleljen azért, hogy minden állami fillér jó helyre kerüljön. Ezzel ellentétben csak akkor hallunk róluk, amikor elképesztő mértékű bírságot vetnek ki a Jobbikra, vagy betámadják az SZFE-t.

A - Ügyészség

Polt Péter intézménye, aminek dolga a bűnök felderítése lenne, azonban egymást érik a kérdéses ügyek, amikben nemhogy hallgatnak, de aktívan lépnek fel a gyanús egyének védelmében. 

A DEL kampánya rámutatott: igenis érdemes helyszínekhez kötni a vámpírkormány rombolását. A demokrácia-párti fiatalok működése az a dolog, ami igenis segíthet egy szebb jövő felépítésében. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Teljes káosz Orbán járványkezelése: elveszhetett egy csomó fertőzötti adat

Hétfőn 989 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, de az adatok hiányosak lehetnek, mert az informatikai rendszer meghibásodott.

  • 2020.10.20

Arató Gergely: Mi jön még?! Legközelebb a hadsereget küldik a színműs hallgatókra?

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese rámutatott, hogy Orbán Viktor áll amögött, amit Szarka Gábor gépesített lövész ezredes művel az SZFE-vel.

  • 2020.10.20

Karácsony jobban kezeli a válságot, mint Orbán

A budapesti védekezés sikere elsősorban a budapestieknek köszönhető, akiknek többsége betartja az intézkedéseket és vigyáz saját és mások egészségére - írta Karácsony Gergely főpolgármester.